Ilja Mecsnyikov (1845-1916) orosz mikrobiológus Pasteur intézetében dolgozott, amikor érdeklődése hirtelen az öregedés vagy még inkább a hosszú élet titka felé fordult. Az ő felfogása szerint a korai öregedésnek és a halálnak az oka az érelmeszesedés, s ezt a bélben élő „vad, rohasztó baktériumok” termelte mérgek okozzák.
Tudomására jutott, hogy Bulgáriában a hegyi pásztorok között sok a százévesnél is idősebb ember, s ezek főleg joghurton élnek. Ebből Mecsnyikov arra következtetett, hogy a joghurtban élő tejsavbacilus elpusztítja az általa oly veszedelmesnek vélt rothasztó baktériumokat. Kitenyésztette tisztán a joghurtból a tej alvadását előidéző baktériumfajt és elkeresztelte bolgár tejbacilusnak, Lactobacilus Bulgaricusnak.
Noha a hosszú élet „titkának” a megfejtésében Mecsnyikovot egy kissé elragadta lángoló képzelete, a dolognak mégis volt jelentősége. Egyrészt elindította a joghurtot világkörüli hódító útjára, másrészt felhívta a kutatók figyelmét a bélbaktériumok jelentőségére.
A baktériumoktól általában félünk, pedig testünk felületén és szervezetünkben (a bőr hámján, a szájnak, a nőkben a hüvelynek a nyálkahártyáján és a vastagbélben) számos baktériumfaj lakozik még akkor is, amikor makkegészségesek vagyunk. Közülük a vastagbélben lakó baktériumoknak az összességét bélflórának nevezzük. (Flóra= valamely vidék növényzete. Utalás arra, hogy a baktériumokat rendszertanilag a növényvilághoz sorolják.)
Ezek szabad szemmel nem látható mikroorganizmusok vagy mikrobák minden életfeltételüket, így táplálékukat is megtalálják a vastagbélben. Ami számukra táplálék, az az ember számára már nem hasznosítható salakanyag. Az emberi szervezetben ugyanis az emésztés és a tápanyagok felszívódása a vékonybélben befejeződik. A vastagbélből számottevő mennyiségben már csak víz szívódik fel, s ez a béltartalom besűrűsödésével jár. Ide a táplálék fő alkotórészeinek – a fehérjének, a szénhidrátoknak, a zsíroknak – már csak az a „hulladéka” kerül, mellyel az emésztőszervek nem tudnak megbírkózni. Ellenben a növényi eredetű táplálék rostjai változatlan állapotban jutnak a vastagbélbe, mert ezek a rostok jórészt cellulózból állnak, s az emberi szervezet nem termel cellulózbontó emésztőnedvet, cellulózenzimet. A béllakó baktériumok azonban le tudják bontani a cellulózt. Ebből és az emészthetetlen hulladékból táplálkoznak. „ Ellenszolgáltatásul” a baktériumok nélkülözhetetlen vitaminokat (B2, B12, K-vitamin, biotin, pantoténsav, fólsav) termelnek, és a vitaminok a vastagbélből felszívódó vízzel az emberi szervezetbe kerülnek. Ezeket a vitamikokat az élelmiszerek több-kevesebb mennyiségben tartalmazzák ugyan, de a bélflóra termelte kiegészítő mennyiséget a szervezet nem tudja tartósan nélkülözni.
Fontos tevékenységük ezenkívül, hogy a szénhidrátokat levegő hiányában (anaerob módon) szerves savakká - részben tejsavvá – bontják le, széndioxid- és hidrogéngáz fejlődése kíséretében. A lebontásnak ezt a módját erjedésnek nevezzük. Az erjedési savak hatására a vastagbélben savas kémhatású közeg alakul ki. Ez meggátolja, hogy a fejlődésükhöz semleges vagy enyhén lúgos kémhatást igénylő kórokozó baktériumok a vastagbélben elszaporodjanak.
A bélflórában a cellulózt feldolgozó mikróbák és a szénhidrát-, valamint a zsírbontó bacillusok mellett vannak – Mecsnyikov szavával – „vad rothasztó” baktériumok is. A vastagbélben bekövetkező rothadáskor a baktériumok – ezt ma már tudjuk – fehérjéket bontanak le -, s ez teljesen egészséges élettani folyamat. A keletkezett bomlástermékek (indol, szkatol, stb.) bűzösek, s valóban mérgező hatásúak, de az egészséges bélműködés során ezek rendszeresen kiürülnek a széklettel. Bélrenyheség vagy különösen fehérjeemésztési zavarok esetén, amikor sokkal több meg nem emésztett fehérje kerül a vastagbélbe, mint rendesen, e mérgező vegyületek annyira feldúsulnak, hogy a vastagbél falán át felszívódva a vérbe kerülhetnek.
Nos, ezeknek a baktériumoknak a tevékenysége csak akkor hasznos számunkra, ha a rendes bélflóra együttesében végzik dolgukat. Mihelyt a vastagbélből kikerülve más szervekbe vagy a külvilágba jutnak, még a békésnek mondott Escherichia coli nevű baktérium is az ember ellen fordulhat. Ha a velük fertőzött élelmiszer 1 grammjában az élő mikróba csírák száma meghaladja a 100 000-et, s ráadásul a fogyasztó szervezetének ellenállóképessége is csökkent, „barátaink” közreműködésével kialakulhat a nem fajlagos (aspecifikus) "ételmérgezés".
Az esetek többségében ez csak enyhe lefolyású gyomor- vagy bélhurutban nyilvánul meg. Ismeretesek azonban olyan kóli törzsek is, amelyek határozottan ellenségeink. Ezek önmagukban vagy társfertőző organizmusként hashártya-, epehólyag-, vakbél- és vesemedence-gyulladást okozhatnak, vagy húgyutak megbetegedését idézhetik elő. Szerencsére az ilyen kólifertőzések viszonylag ritkák.
Ahhoz, hogy a bélbaktériumok tevékenysége hasznos legyen, a bélflórában egy bizonyos egyensúlynak is meg kell lennie a bacillusok között. Ha ez az egyensúly megbomlik, szintén baj van. Például ha nagyon sok megemészthetetlen fehérje kerül a vastagbélbe, nemkívánatos fölénybe jutnak a rothasztó baktériumok, s ez rothadásos hasmenésre, hurutra vezethet. Avagy ha túlságosan sok feldolgozatlan cukor kerül oda, a szénhidrátbontó bacilusok gázképző tevékenysége nő meg túlságosan, s ez erjedéses hasmenés, hurut formájában nyilvánul meg.